2014. május 25., vasárnap

16. fejezet: Live Your Style!

Sziasztok :) Máris itt van a következő rész. Szerintem nem lett túl jó de remélem nektek azért tetszik. Igyekszem majd a következő résszel. Köszönöm szépen a kommenteket és a feliratkozót. A következő is csak 6 komment után jön és örülnék pár feliratkozzónak is :) Ehhez a részhez kivételesen egy Glee Mash-Up-ot párosítanák mert ezt hallgattam miközben írtam a részt és egyébként is nagy kedvencem. Jó olvasást,Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=kqjqqjBRxBo

Éld át a stílusod!
Hol vagyok? Ki vagyok? Ezek  az első gondolataim amint kinyitom a szemem. Abban a pillanatban amikor összeérintttük a kezünket mintha megrázott volna az áram oylan érzés futott végig a testemen éa mindketten a földre zuhantunk.
Felemelem a fejem és szembenézek önmagammal. Némi pánik fog el mert olyan mintha tükörbe néznék. Aztán észreveszem hogy a lány teste nem azonosan mozog velem. Beletúr szőke hajába és a tekintetemet keresi. Végig nézek magamon. Hosszú, kecses ujjak, hosszú barna haj. Igen ez én vagyok. Vagyis inkább ő. Elmosolyodom. Attól féltem ismét a saját testemben találom magam de úgy látszik felesleges volt. Felállok és ő is.
- Mennem kell – lépek egyet hátra.
- Változott bármi is? – kérdezi pont mielőtt elhagynám a szobát.
- Nem hiszem. Én nem érzek semmit. – mondom. Elgondolkodik majd az arcához kap.
- Ez az! Én sem. Én nem… - habogja, - Nem emlékszem.
- Mire?
- Az életemre. Tudom hogy ki voltam és tudom milyen volt de nem. Nem tudok egy emléket sem felidézni. A te múltadra emlékszem de a sajátomra nem. – ahogy magyarázza, próbálom felidézni magam előtt a szüleimet. Összeszorított fogakkal próbálok visszaemlékezni a balesetre amikor mindent elvesztettem. Semmi.
- Én sem. – rázom meg a fejem. Talán ez volt az utolsó pont hogy valóban helyet cseréljünk. Nem tudom hogy örülnöm kéne-e neki vagy sem. Jelenleg nem érzek semmit csak ürességet. Mintha kitépték volna az egyik felemet. – Ez elég… fura – rázom a fejem.
- Igen az. – motyogja. Hallom ahogy valakik trappolnak fel a lépcsőn. Justin ront be a szobába utána David és Sarah.
- Sel, a mobilod a kocsiban volt – nézz rám enyhe idegességgel a telefonomat a kezében fogva. Végig nézz rajtunk majd megragadja a kezem – Elmegyünk innen, most!  - jelenti ki. Meg sem szólalok csak hagyom hogy végig vezessen a házon egészen a kocsiig. Beszállunk és azonnal elhajtunk onnan. Nem szólalok meg az úton. talán Justin elvárná hogy megmagyarázzam mi volt ez az egész de túl kimerült vagyok ehhez. Egyszerűen csak hálás vagyok amiért most ő itt van velem.
Másnap a reptéren búcsúzkodunk. New Yorkba kell mennem bár mindennél szívesebben vagyok Justinnal, most szívesen elszabadulnék innen. Reggel elköszöntem a családomtól és Brandon megigérte hogy beszélni fogunk, Priscilla pedig hamarosan meglátogat.
- Vigyázz magadra – öleli át a derekamat Justin.
- Te is. Hamarosan találkozunk, ugye?
- Nem tudom – sóhajt. Megrémiszt.
- Hogy érted azt hogy nem tudod?
- Nem tudom mikor érek rá. De amint lehet találkozunk. Úgy is van mit megbeszélnünk – nézz rám nyomatékosan. Akkor nem úsztam meg a tegnapit. Szuper. Idegesen a hajamba túrok.
- Én… - nézek mélyen a szemébe. Azt hiszem már sokkal hamarabb el kellett volna ezt mondanom csak nem volt rá merszem hogy beismerjem akár saját magamnak is. – Szeretlek. – mondom nagyot nyelve. Justin szeme egy pillanatra elkerekedik aztán elmosolyodik és megcsókol.
- Én is Mamacita – nevet. Mégegyszer szorosan magamhoz ölelem aztán felszállok a gépre.

Beletelik pár órába mire végre New Yorkba érek. New Yorkba az álmok városába. Ha tehetném egész nap várost néznék. Az Empire State Building-gal kezdve, a szabadság szobron át Broadway-ig. Úgy érzem magam mint egy lány aki kalandra indul a nagyvárosban. Rengeteg ember kering az utcákon hatalmas kivetitők. Nagy tempóval zajlik az élet. Pár percig csak állok és bámulok. David a testőröm aki elkisért szól hogy indulnom kellene mert elkések. Már el is felejtettem hova rohanok.
- Csak egy perc! – szólok neki és átfutok a zebrán. Hallom ahogyan kétségbeesetten a nevemet kiálltja, mint aki elengedte a pórázt és próbálja vissza hívni a megszökött kutyát. Ahogy megállok végig nézek az utcán.
- Kisasszony mennünk kell! – liheg utánam.
- David, ez itt. Ez a Time Square! A Time Square New Yorkban!!! – hangoztattom. Eddig csak az újságokban és a tévében hallottam róla. Nekem ez nagy dolog, David azonban értetlenül és fáradtan nézz rám. – Jól van na. Mehetünk – forgatom a szemem. Ennyit arról hogy kalandot kereső lány vagyok. – Elnézést el is felejtettem. Hova megyünk? – nevetek zavartan ahigy beszállok egy taxiba.
- Az Adidas NEO kampány fotózásra. – válaszolja David teljesen higgadtan.
- Oh – sóhajtok. Még sosem voltam fotózáson. Jézusom teljesen lefogom magam járatni.
Ahogy a helyszínre érünk ellepnek az emberek, pont mint a koncertem előtt. Mindenki akar valamit. Gyorsan átöltözöm hagyom hogy megcsinálják a sminkem, a hajam aztán próbálok figyelni a fotósra.
- Rendben, Selena. Csinálunk pár képet és leforgatjuk a kampány videót is, oké? – magyarázza a rendező. Bológatok. Eléggé egyedül érzem magam annak ellenére hogy mindenki nagyon kedves velem. Sőt ismerem is őket, elméletileg. 
Beállok ahogyan az utasításokat adják és igyekszem a legjobb formámat hozni már ha van ilyenem. Mikor a videót forgattunk – ami sokkal nehezebb volt számomra. Úgy nevetni a kamerába mintha az teljesen természetes lenne nehezebb mint az gondoltam – pár rajongó megállított.
- Szia, Selena! Csinálhatok veled egy képet? – kérdezte egy lány. Mosolyogva mondtam hogy persze. – Istenem annyira imádlak – mondta zavarodottan.
- De aranyos vagy. Köszönöm – öleltem meg. Miután elköszöntem tölük. Stefanie, az egyik szervező odajött hozzám.
- Tudod volt az a verseny akinek a győzetese eljöhetett ide találkozni veled. – magyarázta.
- Igen persze – bólogadtam. Valójában fogalmam sem volt róla miről beszél.
- Itt van Anna. Ő nyerte meg, Németországból jött és bent vár téged.
- Oh oké – bólogadtam. Amikor kinyitottam a terem ajtaját tényleg ott ült egy nagyon aranyos lány. – Szia, Anna! Örülök hogy megismerhetlek. – öleltem meg. Beszélgettünk és mesélt nekem magáról, elmondta hogy hatalmas rajongóm. Képeket csináltunk..
Tényleg édes volt.
- Hoztam neked valamit – vett elő egy kis karkötőt a táskájából. Akkor vettem csak észre hogy az ő csukloján is hasonló van. – Nekem is van és akkor lenne egy egyen karkötőnk vagy valami ilyesmi – zavarban volt.

- Ez nagyon szép! Köszönöm.- miután elköszöntünk egymástól. Elmentem megnézni  képeket. Meglepően jól sikerültek. Külön kikérték a véleményemet. Nem is tudom jó érzés volt önállónak lenni. Azt hiszem felnőttesnek éreztem magam. Megköszöntem mindenkitől és épp indulni készültem amikor Jackson megállított. Jackson körünelül 23 éves lehetett, azt hiszem a fotós egyik tanítványa volt mert inkább csak megfigyelt mindent. Nagyon kedves volt és helyes is.
- Selena, ne haragudj. Már féléve dolgozom gyakornokként az Adidas NEO-nál. Tudom hogy nagy kérés de esetleg nem készíthetnék óla pár fotót? Nem akarok tolakodni vagy ilyenek, de te tényleg nagyon szép vagy. Lesz egy záró vizsgám és nagyon jó lenne ha te is benne lennél az éves munkámban. 
- Oh én nem is tudom. Igazából holnap repülök vissza Los Angelesbe és nem vagyok benne biztos de ezt megkéne beszélnem a menedzseremmel is. – igyekeztem nagyon diszkrét maradni.
- Csak néhány kép. Ismerek egy szép helyet innen 5 percre. Semmi komoly.
- Hát végülis van egy kis időm – mosolyodok el. Azt hiszem nem gondoltam teljesen át ezt a dolgot. De nem gondoltam hogy Jackson ártani akarna nekem vagy bármi ilyesmi.  Felmentünk az egyik épület tető teraszára. A kilátás csodálatos volt. Ráláttunk egész New Yorkra. – Éz tényleg meseszép – mondtam. – Szóval mit csináljak?
- Csak állj ott – mondja és elővette a fényképezőgépét. Folyamatosan mondta mit csináljak és így a nap végére már egészen megszoktam.

 – Letudnál ülni oda? – mutatott egy nagyobb kőre. Leültem és hagytam hogy úgy is lefótózzon. A kicsit oldalra lógott az egyik tincsem. Jackson odajön hozzám és közel hajol az arcomhoz. Lassan a fülem mögé türi azt a tincset és végig simitja a nyakamat. A szememre majd a számra téved a tekintete. Megakar csókolni! Tudatosól bennem hogy mit is csinálok. elmentek egy tök idegennel.
- Most már mennem kell – állok fel.- Már biztosan keresnek.
- Várj még csak pár képet!
- Nem mennem kell. Tényleg! – erősködőm.
- Nem nézed meg amiket csináltam?

- Biztosan jók lettek. De tényleg rohanom kell – lépek az ajtóhoz ami a lépcsőházba vezet. Megpróbálom kinyitni de nem nyílik. Újra próbálkozom. Zárva van. Jackson jött ki másodszor. Pánik tör rám. – Jackson! – kiálltok rá de csak a fényképezőgépét lesi – Jackson! Te bezártad az ajtót?  - remeg a hangom. Végre felemeli a tekintetét.

2014. május 20., kedd

15. fejezet: Give me back my life!

Kedves olvasóim:) Azt hiszem ez egy 'mérdföldkő' az eddigi részek között. Nagyon sokat dolgoztam vele és azt hiszem meg vagyok elégedve azzal amit sikerült belőle kihoznom. Kérlek kommenteljetek és jellezzetek vissza mert nagyon-nagyon érdekel a véleményetek erről a részről! Köszönöm a feliratkozzókat! Már el van kezdve a követvező rész úgy hogy amint meg van a 2 feliratkozó és a 6 komment már hozzom is. Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást, ez extra hosszú rész lett! Xx

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=erCM1A0lOsE

Add vissza az életemet! 

Egy kar nyúl felém és felsegít. Ahogy felállok egy hatalmasat sóhajtok és leteszem a mikrofonomat. Megérkeznek a táncosok és a zenészek. Mindenki megtapsol én pedig zavartan nézek körbe.
- Remek voltál! – simitja meg a vállamat Greg.
- Csak máskor ne játsz divát ha egyszer királynő vagy! – nevet Charity. Én is elnevettem magam és mindenkit egyenként megölellek.
- Nagyon köszönöm nektek. Fantasztikus munkát végeztetek.Tényleg hálás vagyok mindenkinek!
- Jó volt hogy megint összeállt a csapat – karolja át a vállamat Josh. Ahogy végig nézek a sok fáradt és kimerült mégis ragyogó arcon úgy érzem ide tartozom. Mi összetartozunk. Gyors lépteket hallunk a távolból. Mindenki értetlenül bámul, ki siethet ennyire?
- Nagyon siet hozzád Sel! – nevet Kim. Mire megkérdezném ki, megpillantom Justint aki abban a pillanatban hogy elém ér felkap és megpörget. A többiek fütyülésben és röhögésben törnek ki és én is nevetni kezdek.
- Tetszett? – nézek a szemébe.
- Csodálatos voltál. Minden fantasztikus volt!  - ölel magához – Büszke vagyok rád – súgja a fülembe.  – Szerintem nem csak én gondolom így – mosolyog és megragadja a karomat. Végig vezet a folyosón egészen a nezőtér előtti részhez. Egy percre ki is ment a fejemből hogy eljöttek. De most mégis a családommal találom szembe magam. Nem tudom hogy reagáljak. Keresztbe teszem a kezem és szagatottan fújjom ki a levegőt. Priscilla lép elöszőr oda jönn hozzám és megölel. Az én egyetlen unokanővérem akire mindig számithatok. Utána a kis unokatesóim is megölelgetnek és rám mosolyognak.
- Selena, nagyon sajnálom.. Sajnálom hogy úgy érzed nem vagyok rád büszke pedig az vagyok nagyon is! Csak nehéz elfogadnom hogy már felnőttél és nincs szükséged a jó tanácsaimra vagy a gondoskodásomra. Ma este gyönyörű voltál és és hálás vagyok hogy láthattam. – mondja a nagypapám. Könnybe lábad a szemem és igyekszem nem elsírni magam. Annyira sokat jelent hogy értékeli amit teszek. Hogy fontos vagyok még neki.
- Mindig is szükségem lesz rád – motyogom és a karjaiba omlok. Hagyom hogy egy könnycsepp végig fojjon az arcomon. – Köszönöm hogy eljötettek. Sokat jelent, tényleg – mosolygok rájuk. Egyedül Brandon nem mosolyog vissza. Mind végig Justin pásztázza.
- Nem kedvellek és nem foglak még az ő kedvéért sem – nézz Justinra aki állja a tekintetét. – Ha mégegyszer megbántod a húgomat soha többé nem engedlek a közelébe, megértetted? Szeretem őt és nem veheted el tőlem – folytatja. Ekkor döbbenek rá mi is az igazi oka hogy ilyen velem Brandon. Azt hiszem elhanyagoltuk egymást. És ez részben az én hibám. Úgy érzi lecseréltem őt. Azt hiszi már nincs szükségem rá. Pedig ez egyáltaán nem így van. Mi egy család vagyunk. Ők a családom és nem számit mi történik szeretni fogom őket és szükségem lesz rájuk.
- Én is szeretlek Bran – mosolygok rá. Felém forditja a fejét és szorosan magához ölel.
- Sajnálom. Nagyon hiányoztál.- suttogja. Bóllintok jelezve hogy én is hiányoltam őt.
- Nem akarom megzavarni a családi idilt, de Selena valakik nagyon várnak rád – mosolyog rám Melanie az egyik szervező.
- Kik? – kérdezem. Válasszul kimegyünk az épület elé. Ahogy kiérek hatalmas sikitozás tör ki. Több száz arc és vaku csillan meg a szememben. Nem értettem hova tűnt hirtelen az egész közönség most viszont már látom. Mindannyian rám vártak. A rajongóim vártak engem az épület előtt.
- Melyik oldalról kezdjük? – ad a kezembe George a testőr-öm egy filctollat. Már értem mit kéne tennem mégis remeg a kezem. Elmosolyodok és a tömeg bal oldalához lépek. Rengeteg kéz nyúl felém. Az egyik papírra elkezdem írni a nevemet. Az ’S’-nél megtorpanok. Egy másodpercre ’Sammy-t’ akarok írni de megrázom a nevem és folytatom a ’Selena’ név leírását. Képeket készítek velük és egyfolytában csak mosolygok. Fogalmam sem volt róla milyen érzés ennyi szeretetett kapni egyszerre. Ha tehetném mindegyiköjüknek külön-külön megköszönném és midnenkit megölelgetnék.
Egész éjjel nem tudok aludni. Késő van mire a hotelbe érünk, ahogy elzuhanyozom Justin mellé fekszem aki valami műsort nézz. Próbálok elaludni de sehogy sem megy. Az adrenalin túlságosan átjárta a testemet. Túl sok dolog történt ma. Azt hiszem most kezdem felfogni mekkora áldás is ez az élet.

Reggel Justin ébrezget. Megsimtja az arcomat és suttog a fülembe. Csukkott szemmel elmosolyodom. Megfogom a kezét és átölelem maga vele. Felkuncog.
- Kelj fel, hercegnő! Ma fontos dolgunk van.  – mondja egy puszi kiséretében.
- Micsoda? – nyújtozkodom.
- Boldoggá tesszünk egy aranyos lányt.
- Kit? – nézek rá értetlenül.
- Tegnap beszéltem meg de már nem tudtam neked szólni de remélem nem baj. Egy kedves férfi aki az arénában dolgozik ahol a tegnapi koncert volt. Megkért hogy látogassunk el hozzájuk. A nevelt lányuk hatalmas rajongónk. Kiskorában elvesztette a szüleit egy balesetben és nagyon boldog lenne ha találkozhatna velünk. Igent mondtam.
- Oh szegény- egy pillanatra a szüleimre gondolok. Én is elveszítettem őket. Gyorsan elhesegetem a gondolatot – Persze szívesen megyek. – mosolyodom el. Ha ezzel segítek ennek a lánynak miért ne?
- Szuper. – csókol meg.
Gyorsan felöltözöm és próbálok felébredni nem sok sikerrel. Isszonyú  fáradt vagyok. Be vágodunk egy taxiba aki egészen a házukig visz minket. Útközben elszunditok Justin vállán és csak akkor ébredek fel mikor megérkezünk. Ahogy kiszállok a kocsiból. Forogni kezd körülöttem a világ. Remegni kezdek. Hogy nem jöttem erre rá eddig!  Texasi ház, elvesztett szülőkkel élő lány. Azonnal futni kezdhetnék ha tehetném. El kell tűnnom innen.
- Jól vagy? – kérdezi Justin.
- El kell mennünk innen! – nézek végig a nagyon ismerős házon. – Kérlek Justin nem akarok itt lenni! – bepánikolok és kinyitom a taxi ajtaját azonnal beugranék ha Justin nem fogna vissza,
- Hé mi a baj?
- Nagyon rossz előérzetem van… - motyogom.
- Nyugi már – nevet. Egyáltalán nem vesz komolyan. Késő. Két ember közeleg felénk az ajtóból. Két ember akiket nagyon jól ismerek és akikkel azt hittem már sosem találkozom. a nevelőszüleim. Sarah és David. Könnybe lábad a szemem ahogy meglátom őket. Hazaértem. Gyöngének érzem magam ahogy a régi házra és a két emberre pillantok akik pokollá tettél az életemet. A fülemben cseng az üvöltözésük a szidásuk a parancsolgatásuk. Most azonban mindketten ragyognak és kedvesen mosolyognak felénk. Most nem az árva lányt látják bennem.
- Miss Gomez, Mr. Bieber! Nagyon köszönjük hogy eljöttek. Hatalmas megtiszteltetés! – fog  velünk kezet David.
- A kislányunk annyira boldog lesz. Köszönöm – mosolyog rám Sarah a nevelőanyám. Visszamosolygok. Megszoritom Justin kezét ami visszahúz a valóságba. Emlékeztet arra hogy most ki vagyok. Meglep ahogy rólam vagyis… Sammantháról beszélnek. Két kislány fut ki az ajtón egészen hozzám. Kitárt karokkal várom őket és hagyom hogy átöleljenek. Scarlett és Mary a húgocskáim. Minden rossz ellenére ők igenis hiányoztak nekem.
- Jézusom Selena! Annyira szeretlek! – nézz rám Mary. Nevetek és ismét megölellem őket. Bevezetnek minket a házba ahol azonnal a dé ja vú érzés fog el. Túlságosan is ismerem ezt a házat.
- Sammy még nem ért haza az iskolából de mindjárt itthon lesz. Megmutatom a szobáját. – vezet fel minket az emeleten Sarah. – Szegény nagyon sok mindenen ment keresztül de nagyon aranyos lány és nagyon erős – mosolyog. Nem akarok hinni a fülemnek. Kizárt hogy azelőtt így beszéltek rólam. Hazudik?  Őszintének tűnik… Ahogy belépek a szobába. Milliónyi emlék kap el. Justint a lányok elhurcolják hogy nézze meg az ő szobájukat és Sarah is elmegy. Egyedül állok a szobámban. Végig simitom az asztalomat az éjjeli szekrényemet a falamat. Szinte hallom a halk sírást éjszakánként, a zenehallgatásokat. Ugyanaz a szoba még sem rézem otthonosnak. Kicsit át van rendezve. Ekkor eszmélek fel. Ha én avgyok Selena testébe ki van az én testemben. Esetleg ő? Akivel testetcseréltem? Megpillantok egy csomagnyi papírt az asztalon. Belenézek. Újságg cikkek papparazzi fótok. Mind rólam. Ezek mostaniak. Nyomozz utánam. Némi pánik fog el. Ki kell jutnom ebből a házból.  Ahogy felnézek menekülő utat keresve megpillantom az ajtóban. Önmagamat. A hajam hosszabb a stílusom is sokkal izlésesebb egy szakadt farmernél és polónál. Ki vagyok sminkelve. Azt hiszem… Azt hiszem szépnek látom magam. Vagyis őt. Tényleg szépnek találom őt. 

Farkas szemet nézzünk egymással. Azt hiszem ő is felméri a testét amiben most én élek. Elborult tekintettel nézz rám.
- Hát eljöttél. Nem hittem hogy ilyen ostoba leszel! – mordul rám.
- Szia. Nem- enm tudom miről beszélsz. – rázzom a fejem. Hátrálni kezdek.
- Ugyan ne játszd a hülyét Sammantha! – kiállt rám. A francba!
- A nevem Selena Gomez – húzzom ki magam. Nem tudom miért de a tagadás tűnik a legjobb módnak.
- Nem igaz. Én vagyok Selena! És kérem vissza az életemet!!! – kiálltja majd nekem esik. Mintha magammal viaskodnék. Mintha a személyiségem harcolna. Tépi a hajam, a ruhám. Mindketten az ágyra esünk. Próbálok menekülni a szoritásából de csak még jobban szoritja a karomat. Felsikitok. Igyekszem ellökni magamtól mire a nyakamra kulcsolja a kezét. Hirtelen amikor már úgy érzem megfulladok egy kar ragad meg és ránt el mellőle. A megmentőm ordibálni kezd amíg én levegőért kapkodok.
- Mi a franc volt ez? Normális vagy??!! – Justin szitkozódik és kérdőre vonja a szülöket akik értetlenül bámulnak a lányukra. Sarah átöleli őt.
- Annyira sajnáljuk! Kicsim mi ütött beléd? – kérdezi az arcát pásztázva. Kicsim??? Engem rég felpofozott volna.
- Justin – nézz rá könnyes szemmel. – Szeretlek. istenem! – sírni kezd. Összeszorul a torkom. – Ő az enyém volt. És te elvetted tőlem. Mindent elvettél tőlem! Add vissza! Add vissza az életemet!!!
- Miről beszélsz??? – rázza a fejét Justin. Még mindig mozdulatlanul állok. - Rátámadtál a barátnőmre! Jól vagy? – kérdezi tőlem megsimitva a karomat. Remegve bóllintok. Nem tudom felfogni mi történt. – Értem én hogy szomorú sorsa van de… Folytogatta őt! – mutatt rám miközben Davidéknek magyarázz. – a lányukat orvoshoz kéne vinni! Tűnjűnk el innen – ragadja meg a karom. Szó nélkül rohanunk ki a kocsihoz. David folyamatosan elnézést kér de Justin mintha meg sem hallaná. Dühöng. – Annyira sajnálom. Igazad volt nem szabadott volna idejönnünk. – túr a hajába.
- Jól  vagyok. – szállok be a kocsiba. Ahogy becsukjuk az ajtót úgy érzem így nem mehetek el.
- Bent hagytam a mobilomat – szállok ki. Hazudok. de úgy érzem látnom kell őt. Ennyivel tartozom neki. – Mindjárt jövök.
- Mi? Nem. Biztos hogy nem! Veszek neked egy újat. Oda nem mehetsz be! – üvöltözik Justin.
- Justin nyugodj le. Jól vagyok, oké? Egy perc és jövök. Várj meg itt. –meg sem várom a válaszát vissza megyek a házba. Természetesen a telefonom a kocsiban van de én még is a szoba fel veszem az írányt. David és Sarah a konyhában veszekednek ezért nem tűnik fel nekik hogy felmegyek a lépcsőn.
A sarokban kuporog. Sír. Ahogy belépek a szobába rám emeli a tekintetét.
- Sajnálom hogy neked estem – törli le a könnyeit és vele együtt a fekete szemfestékét is. – Csak…
- Tudom. Nézd. – sóhajtok.- Sajnálom hogy elvettem az életedet nem direkt volt. Tudom szemétségnek hangzik de nem. Nem akaom vissza adni. Most végre boldog vagyok.
- Nem csak hangzik. Az is. Szemétség. Nem igazságos én nem. Nem gondoltam komolyan.  Akkor aviharnál. Én nem gondoltam komoylan hogy utálom az életemet – én viszont nagyon is komoylan gondoltam aznap éjjel.
- Utáltad? Az életed tökéletes! – magyarázom.
- Csak azt hiszed. Van érnyoldala is ha híresség vagy.
- Kérdezhetek valamit? – bóllint. – Sarah és David milyenek veled?
- Nagyon aranyosak. Szeretnek engem és én is őket. És a húgaim is cukik – mosolyodik el. – Miért vágsz ilyen fejet?

- Velem nem voltak azok. Utáltak engem – rázzom meg a fejem.
- Tudom. Az életünk is megváltozott nem csak a testünk. Figyeltelek. Justin és én mielőtt elmentem. Vagyis mielőtt helyett cseréltünk, együtt voltunk de. Már nem szeretett annyira és én se őt. Csak martuk egymást. Halott volt a szerelmünk.
- Engem szeret. És én is őt. – ahogy kimondtam még saját magamat is megleptem. Sosem mondtam neki mennyire fontos nekem és úgy érzem hiba volt.
- Talán ez a jó oldala ennek az egésznek. Tudod nagyon sokat agyalok az emlékeimen. Szeretek így élni van egy srác, Dan. Iszonyat aranyos és kedvelem őt. Vannak barátaim a suliban – Meglep amiket mond. Nekem sosem volt senkim. – De esténként a koncertekre gondolok és vissza akarom kapni!
- Sajnálom de nem. Nem segíthetek. Nem is tudom hogy lehetne de nem is akarom. Túl sokat szenvedtem már. – potyognak a könnyeim. – Gyönyörű vagy. Én nem voltam.
- De az voltál. Sokkal több voltál mint aminek hitted magadat. – jól esik amit mond és talán egy kicsit még hiszek is neki. – Kérlek. Hagyj próbáljak ki valamit. – áll fel és felém forditja a tenyerét. – rakd ide a kezed.
- Nem – hátrálni kezdek. Úgy érzem elveszithetem amim most van ha összeérintjük a kezünket.

- Ne csináld ezt! Jogom van hozzá! Kérlek Sammy – nagyon régóta nem hívott így senki. Önzőségnek érezném ha nem tenném amkit mond. remegve érek hozzá a tenyeréhez. Félek. Borzasztóan félek hogy most mindent elveszíthetek. A családomat a szerelmemet. Félek hogy egy szöke egyszerű lányként ébredek majd fel…

2014. május 3., szombat

14. fejezet: Be Gomez

Sziasztok :) Meghoztam a legújabb részt. Öszintén szólva nem vagyok vele megelégedve de ezt tudtam kihozni az elképzeléseim szerint. Nagyon remélem hogy azért tetszeni fog nektek! Igyekezni fogok a következő résszel igérem. :) 6 komi és 2 feliratkozó után hozom a kvetkező részt. Jó olvasást Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?v=stYg1VBu04M
Légy Gomez
Képtelen vagyok erre. Folyamatosan magamat ostorozom az öltözöm egyik sarkában gubbasztva. Mégis mit hittem? Hogy csak úgy kicserélhetem az életemet egy popsztáréval? Hogy mindegy rendben lesz, senkinek nem tűnik majd fel? Ostobaság. Ostoba vagyok. És egy csődtömeg. Hagyom hogy a bűntudat és az önsajnálat felemésszen. Folyamatosan kopognak az ajtón.
- Miss Gomez rosszul érzi magát? – próbálkozik Josh.
- Selena jól vagy? Mindenki rád vár, gyere már ki! – hallom Sammy hangját.
- Nem megy… - szipogok.
- Remek. Valakienk valami ötlet? Nem fújhatjuk le több tízezer ember vár oda kint. Ki kell hoznunk innen – idegeskedik Clara a rendezvény szervező.
- Van egy ötletem – vágja rá Sammy. Hallom ahogy gyorsan sezdi lépteit az ajtó túlsó oldalán. Neki dölők a falnak és gyorsan pislogók a szememben összegyűlt könnyek miatt.

Justin szemszöge:

Rengeteg ember, hatalmas színpad. és egy fantasztikus lány. Izgatottan várom Selena fellépését. Könnyen magával túd ragadni ha előadni látom és biztos vagyok benne hogy ma este is így lesz. De miért nem kezdik el. Mikor utoljára láttam már mindenki a helyén volt. Selena kezében is ott volt a mikrofon. ennek már bő 10 perce és még mindig nem kezdődött el a koncert.
- Justin! – szalad hozzám Sammy. Elég kétségbeesett és csapzottan fest. – Segítened kell! Selena kiborult bezárkozott az öltözöbe. Azt mondja képtelen kimenni. Úgy döntött hisztis divát játszik de nagyon jó lenne ha hamar abba hagyná. Ki kell hoznod onnan!
- Oké – bóllintok. Együtt futunk az öltözőhőz. Ovatosan bekopogok. Nem tudom elképzelni mi történhetet. Selena sosem késik el sehonna, a koncertjei is mindig pontosan kezdődnek. Maximalista és sosem hisztizik ha munkáról van szó. – Szívem, mi történt? Selena kérlek engedj be, Justin vagyok. Beszéljünk, oké? – halk szipogást hallok. Basszus tényleg kiborult. Valaki az ajtó másik végén feláll majd pár másodperc múlva hallom kattani a zárt. Nem nyitja ki az ajtót ezért benyitok és leülök mellé. – Mi a baj? – simitottam le egy könny cseppet az arcáról.
- Nekem ez nem megy. Nem tudok… Nem..  – rázza a fejét majd a tenyerébe fekteti.
- Micsoda? Ugyan már! dehogy nem megy. Hónapokig ezt csináltad. Most kihagytál pár hónapot és? Attól még úgyan olyan remek koncertet tudsz adni. Mi változott volna?
Selena szemszöge:
- Mi változott volna? – kédezi Justin. Bárcsak elmondhatnám hogy minden. Minden megváltozott azóta. – Össze kell szedned magad. tudom hogy képes vagy rá!
- Nem Justin nem vagyok rá képes! Te ezt nem értheted! – üvöltök rá és saját magamon is meglepődök.Justinnak nagyra nyilnak a szemei és már nem simogatja az arcom. Bocsánatot kérnék de nem tudok megszólalni.
- Már hogy ne tudnám! Az egyik Believe koncertem előtt nem találtam meg a szerencse zoknim. Anyunak fél óráig kellett nyúznia mire képes voltam színpadra állni anélkül. – neveti el magát. Ezen én is felkacagok.
- Szerencse zokni? – nevetek. – Hogy tudott rá venni hogy mégis színpadra lépj?
- Emlékeztetett arra hogy miért is szeretem ehzt ennyire. – elmosolyodik. Fejemmel jelzem hogy kiváncsi vagyok miért. – A rajongóimért. Azért sok szempárért akik felnéznek rám akik órák óta várnak hogy lássanak. Rád is várnak Selena. Tudom hogy nem akarsz nekik csalodást okozni. Ők hisznek benned. Egytől egyig hisznek benned. És ma este talán valóra válthatod az álmukat, de az biztos hogy nem az öltöződ egy sarkából – fejezi be. Igazat adok neki. Egy másodperc alatt képek pörögnek végig a szemem előtt. Rajongók tömkelege, egy egy koncert részlet, egy találkozás néhányukkal az utcán, láttom több ember mosolyát.Feleszmélek. Értük kell meg tennem. Nem okozhatók nekik és magamnak csalodást. – Tudom hogy nehéz most neked. Hogy nincs itt a családod de én itt vagyok a barátaid itt vannak és a rajongóid is. Mi is a családod vagyunk – Justin óvatosan megsimitja a hajam, én pedig szorosan átölelem.
- Köszönöm – suttogom. Együtt állunk fel és megyünk ki az öltözöből. Mindenki megkönnyebbül ahogy meglátnak. – Ne haragudjatok a kirohanásomért. Már jól vagyok. Kezdjük el – sóhajtok. Josh rám mosolyog és ismét a helyemre kisér. Még mindig remegek de most érzem hogy az adrenalin elönti a testem és ahogy a szívem a torkomban dobog.

A Bang Bang Bang dallama elkezdődik én pedig fellépkedek a létrán és füst refelktorok kiséretében megpillantom az arénát. Rengeteg ember…
- Hello Texas! – hatalmas sikitozás és dübbörgés tör ki ahogy a színpadra lépek – Olyan jó itthon lenni! – teszem hozzá. Abban a pillanatban mintha megszűnnék létezni és csak a testem irányitana. Belekezdek a dalba és meglepő módon semmilyen nehézséget nem okoz. Követem a koreógráfiát és ügyelek a ritmusra. Nem gondolkozom. Egyszerűen csak teszem amit tennem kell. Hihetetlenül élvezem az egészet. A dalok egymást váltják én pedig igyekszem minnél jobban kapcsolatot teremteni a nézőkkel.
 Mikor lerohanok átöltözni remegek az idegeségtől és kb. fél perc alatt fel is veszem a következő ruhát. Sok ember sürőg körülöttem mire végre ismét a színpadra állhatok. Egy gyönyörű fekete ruhában ülök le és belekezdek a Love Will Remember-be. Az egyik kedvenc dalaim közé sorolható most mégis fájdalommal tölt el énekelni. Mintha rengeteg fájdalmas emlék homályosítaná el a szemem. Nem most nem utazhatok az emlékeimben! Kényszeritem magam hogy egy pillanatra se merüljek el. Oldalra pillantok. Justin mosolyog rám. Vissza mosolygok. Nem számít mi történt velünk a múltban ez most a jelen, és ő most ott áll a színpad mellett és engem néz. Ahogy befejezem a dalt nagy sikitozás tör ki.
- Köszönöm szépen. A következő dal. A hímnuszom – folytatnám de semmit sem hallok csak sikitozást. A tömegbe mosolygok. Az örült sikitozás kiabálássá válik és a közönség együtt kiállt felém.
- SZERETÜNK SELENA! – kántálják újra és újra. Meghatódom. Melegség járja át az egész szívemet.
- Nagyon szépen köszönöm. Annyira édesek vagytok! – nevetem el magam és ismét Justint keresem a szememmel. Felém nevet.
Mikor a Who Says-t éneklem úgy érzem ahhoz a lányhoz szólok aki a szobájában gubbaszt minden délután aki a diszleksziájával küzdve próbálja felolvasni a húgai házi feladatát. Önmagamnak énekelek vagyis inkább a régi önmagamnak. Mikor a közönség felé tartom a mikrofont és ők éneklik a refrént végig nézek a sorokon. És. És megakad a szemem Justin mellett. A Nagypapám, az unokatesóim és az egész családom áll ott. Egy másodpercre lefagyok. Könnybe lábad a szemem ahogy látom hogy Brandon is énekli a dalomat. Eljöttek. eljöttek a koncertemre. Hatalmas megkönnyebülés és öröm fut át rajtam. Ha eddig nem lettem volna tele energiával most teljesen feltöltödtem. Tökéletesen fogom befejezni a koncertet. Eddig csak Justinnak akartam bizonyitani de most már mindannyijuknak.

 Az utolsó dal a Slow Down. Ahogy a konfektik belepik a nézőteret Én pedig végig futok a színpadon és belecsapok a rajongóim kezeibe. Mintha a pillanat örökké tartana mintha ez sosem érne véget.

- Nagyon szépen köszönöm hogy eljöttetek! Jó éjszakát – integetek és a megtervezett menetdrend szerint leugrom a színpadról. A backstage-ben egy matracra esem és egy pillanatig csak fekszem ott és próbálom felfogni mi is történt. Most elöszőr érzem magam teljes egészében az egyetlen Selena Marie Gomeznek.

2014. április 15., kedd

13. fejezet: Next To Me

Kedves olvasóim! Borzasztóam sajnálom. :( egyszerűen képtelen vagyok megírni a részeket. Vagyis inkább elkezdeni nehéz. Nem tudom hogy van értelme-e folytatnom de iygekezni fogok! A szünetben is próbálok nektek még egy részt hozni, minnimum :) Ez a rész kissé depsi lett de remélem tetszik amjd nektek! Kérlek szépen kommenteljetek és iratkozzatok fel hogy tudjam nem hiába csinálom. :) Köszönök mindnet<3
Zene: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8ekoJRpp15c
Mellettem
Ahogy bevágodunk a kocsiba patakokban folynak a könnyeim. Bárcsak képes lennék parancsolni nekik de ez most képtelenségnek bizonyul.
- Gyülőlnek engem. – jelentem ki
- Ez nem igaz. Szeretnek téged csak…  - Justin rám nézz és látom hogy keresi a szavakat de nem igazán tudja mit kéne mondania.
- Csak mi? Csak csalódtak bennem? Justin láttad a nagyapámat? Még sosem nézett rám így. Ilyen… Ilyen lesajnálóan – az ablakhoz döntöm a fejem és csak sírok amíg meg nem érkezdtünk a szállódába. Borzasztóan fáj. Egész testemben remegek…

Egy örökké valóságnak érzem mire becsekkolunk és a szálloda legfelső emeletének egyik szobájába nem érünk. Ledobom magamról a cipőm és a pulcsim. Lefekszem az ágyra és a párnába fúrom a fejem, mintha kitudnám üzni ezeket az emlékeket. Justin egy ideig csak nézz aztán ő is az ágyra mászik és megsimitja a hátamat. Közelebb hajol hozzám és miközben a derekamat cirogatja egy puszit nyom a hajamba. Jó érzés tudni hogy valaki még ki áll mellettem. Felé forditom a fejem ő pedig mellém fekszik és szorosan magához ölel.
- Sajnálom – nyögöm ki.
- Még is mit? – értetlenkedik.
- Nagyon csúnyán beszéltek veled. Nem tudm mi ütött beléjük.
- Semmi baj. Szeretnél aludni? – nézz mélyen a szemembe. Most érzem mennyire fáradt és kimerült is vagyok. Bár még csak késő délután fele járt. Minden megadtam volna egy kis szunyokálásért.
- Egy kicsit.
- Oké. – fel áll és a telefonjáért nyúl és a terasz felé indul.
- Most hova mész?
- El kell intéznem egy telefont. Addig feküdj le. Mindjárt jövök. – mosolyog rám.
- Siess – motyogom. Ahogy lerakom a fejem a párnára azonnal álomba merülök.
Mikor kinyitom a szemem lámpák fénye világitja meg a szobát. A TV ben van kapcsolva a Family Guy egyik része meg benne. Megdörzsölőm a szemem és igyekszem magamhoz térni. A fürdőszobából Justin bújik elő.
- Szia, jól aludtál? – hajol oda és megpuszilja a homlokom.
- Jól – viszonzom a csókját – Lezuhanyzom – belépek a fürdő be és egyesével veszem le magamról a ruhadarabjaimat. Megengedem a vízet és élvezem ahogy a forró vízsugár végig folyik a hátamon. Ahoyg becsukom a szemem mintha egy lila vízben úsznék egy kecses ruhába... Elhesegetem az emlékemet gondolván amjd később elmélkedek rajta. 

 A Stars Dance-t dúdolgattam amikor hirtelen egy hideg kéz érintette meg a hátam. Azonnal összerezentem és ijedten fordultam meg. Persze hogy Justin volt az. Amíg nem figyeltem bejött és kinyitotta a zuhanyzó fülkéjét…
- Bocs csak… - nézett végig rajtam. – Charity hívott – mutatta fel a telefonom.
- És ezért jöttél ide? Két perccel később is elég lett volna elmondanod – magyarázom de elég hamar észrevettem hogy Justinnak a szememnél egyre lejjebb vándorolt a tekintete. – Justin – szólok rá. Még mindin mosolyogva a stírölt. Zavarban voltam és kiszolgáltatottnak éreztem magam annak ellenére hogy vicces volt nézni Justin arcát. – Justin! – emelem meg a hangom. Végre elszakítja a tekintetét a testemről és a szemembe nézz. – Nem szeretnél esetleg kimenni?! – kérdezem nyomatékosan ugyanis eléggé megzavarta a zuhanyzásomat.
- Nem jó itt nekem – döl neki az ajtónak – Ne zavartasd magad, kincsem – nyalja meg az alsó ajkát.
- Oké akkor máshogy fogalmazok – nevettem – Justin. Kifelé! – mutatok a kijáratra. Pár másodpercig amiolyan „Ne már” fejet vág aztán ki megy az ajtón én pedig nyugodtan folytathattam a zuhanyzást. Mikor végzem egy törölközőbe megyek ki a szobába. Justin az ágyon ül és tv-zik. Tökéletesen fest. Hatalmasat dobban a szívem és azonnal elkapott az „annyira szeretem” érzés.  Kacér mosollyal mellé fekszem és beletúrok a hajába, puszit nyomva az arcára. Justin úgy tesz mintha észre sem vette volna.
- Most haragszol rám? – nevetek. Tudom hogy nem gondolja komolyan csak húzza az agyam.
- Kiküldtél úgy hogy nem foglak nézni mégha tudom is hogy… - sóhajt egyet – Hogy csak egy törölköző van ajtad…
- Justin éppen fürödtem – érvelek – De már nem fürdök – Simitom végig a karját. – Halványan elmosolyodik majd hirtelen a hátamra gurit és megcsókol. Újra és újra. Percekig el sem vállunk egymástól de aztán egy pillanatra felegyenesedik és leveszik a póloját majd a nadrágját.Felém kerekedik és apró csókokkal boritja be a remegő testem. A combomat simogatja a nyakamat csókolja. A csipője köré fonom a lábam és egy hajtincsével játszadozom. Minden csókunkba bele mosolygok és teljes mértékben átadom magamat neki. Úgy érzem ebben a pillanatban hozzá tartozom ő pedig hozzám. Percekig kényeztetjük egymást  mire mindketten érezzük a gyönyör kapuját… Mellette nőnek érzem magam, hercegnőként bánik velem és igazi nővé tesz.
Reggel Justin karjai közt ébredek az idegesítő ébresztőmre. Ahogy kinyomom sokkként ér a felfedezés. Ma van a koncert napja! Rögtön görcsbe rándul a gyomrom. Hihetetlen hogy a próbákon sikerült mindennek a megfelelő módon mennie de akkor nem több tízezer ember nézz majd engem köztük a barátom is. Na most aztán igazi Gomeznek kell lennem.
- Babe, kellj fel! – mászok rá. Mosolyogva és imádni valóan nyitogatja a szemeit.
- Szia, gyönyörűm – egy rakoncátlan tincsemet a fülem mögé tűri. Ahogy felméri az arc kifejezésem – Koncert? – bólintok – Késésben vagyunk? – még egyet bóllintok aztán együtt ugrunk fel és keszülődünk.
Ahogy a helszínre érek kitör az örület. Mindenki akar tőlem valamit. Ki a hajamat ki a ruhát akarta rám rakni puderel rohangáltak utánam és akkor még a mikrofon csekkolásról ne is beszéljünk. Komolyan elszédültem és miden egyes percben idegesebb lettem. Éppen az öltözőbe akarok menni, amikor Justin mondja hogy ki megy a helyére. Gondolom menekül az örületből.
- NE!!! – futottam hozzá és megragadom a kezét – Ne hagyj itt!!! – azt hiszem elég kétségbeesett lehetek.
- Okééé – nézz furán végig rajtam a többiekkel együtt. Egész testemben remegek – Jól vagy? - Per-sze csak… csak… Azt akarom hogy minden tökéletes legyen – nyögöm ki.
- Az lesz. Az leszel, mint mindig.  – ha tudná hogy ez lesz az első alkalom. – Különben is most én is végig nézni foglak. Ez lesz az első ilyen koncert ahol látlak majd! – mosolyog. Remek ha edidg nem lettem volna rosszul most nagyon megszédültem.
- Az első? – kapkodtam a levegőt. – Erre nem emlékeztem.
- Mi?
- Semmi. Elmegyek öltözni Te! Ne menj sehová! kérlek… - gyorsan az öltözöbe rohanok. Magamra kapom az első felépő ruhát és próbálok felkészülni. 
Ted jönn be azzal hogy 5 perc és kezdünk mert már hatalmas a tömeg. A gyomrom a torkomba ugrik. Kimegyünk én rögtön megragadom Justin kezét. Mindennél jobban szükségem volt rá. Egy körbe rendeződünk és imádkozunk. Mindig is vallásos voltam ezért ez megy még a legkönyebben. Josh a helyemre vezet és mindenki felkészül. Egy kis létra előtt állok és tudom ha felmegyek rajta több ezer ember vár el tőlem egy olyan dolgot amit lehetetlennek érzek. Rosszul vagyok és émelygek. Mintha minden „Selena tudatom” elhagyna és csak én állnák ott a 16 éves kétségbeesett  falábú lány.
- Kész vagyunk. 3, 2… - Nem várom meg míg Josh elszámol az egyig. Azonnal futásnak eredek. Hallom hogy mögöttem kiabálnak de nem tudom megállítani a lábaimat. Gyáva vagyok. És elmenekülök. 

2014. március 27., csütörtök

12. fejezet: Welcome home!

Sziasztok! Borzasztóan sajnálom hogy eddig nem sikerült részt hoznom. Voltam egy kisebb mélyponton semmi ihletem nem volt és igazából nem tudtam eldönteni hogy is akarom folytatni a történetet. De nagyon lassan de biztosan sikerült megírnom a következő részt és a csúszás miatt ez egy EXTRA HOSSZÚ rész lett :) Remélem tetszik majd nektek ahogy elképzeltem ezt a találkozást és ahogy leírtam. Kérlek iratkozzatok fel és kommenteljetek nagyon érdekel hogy mit szóltok az eseményekhez. Sok-sok puszi és jó olvasást! Xx
Zene: https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Hycf_aYc7A8

Üdv itthon!

Azt hiszem nem így képzeltem el egy igazi kapcsolatot. Vagyis a romantikus filmekben és könyvekben a fiú nem a hátsó ajtón közlekedik az éjszaka közepén hogy senki ne lássa meg és nem 2 hetente találkoznak a szerelmesek.Szerelmesek. Ez az egész annyira abszurd… Mindezek mellett azokban a percekben mikor összebújva alszunk el vagy együtt nézzünk meg egy hoki meccset amin egyébként mindig bealszom és borzalmasan unalmasak de Justin kárpotlásként simogatja a hajam ezért kibirható, ilyenkor a lehető legközelebb érzem magamhoz, mintha mindig is egymásnak lennénk teremtve. Minden értelemben müködik köztünk a kémia… Persze még mindig nagyon zavarban érzem magam ha meztelenül lát vagy ha én őt, de azt hiszem ez még így lesz egy darabig. És hogy mit csinálok nap mint nap? Többnyire élvezem azokat a dolgokat amik sosem adattak meg nekem eddig. Egy igazi családot. Játszom Gracie-vel, filmezek Brian-nel akivel szinte az összes dologban egyezik a véleményem, főzők Mandyvel, akiben minden alkalommal az anyukámat látom, gondoskodó és aggódó. Táncórákra járok a barátaimmal nevetek és szórakozók. Mintha az élet hirtelen kárpotolná a borzalmakat amiket átéltem.
Az elmúlt két napban viszont alig alszom és állandóan kattog az agyam. Nem elég hogy Texasba kell utaznom ami eleve egy repülő utat jelent ami az első lesz az életemben, koncertem lesz. Nekem! Éjt-nappal át koncert videókat néztem magamról ami így elég bizarr de igazából próbáltam elsajátítani a mozdulatokat és minden egyebet Selenától bár nagyon remélem uygan olyan természetesen megy majd mint az emlékeimbei az elkövetkn. Az már csak rá tesz egy lapáttal hogy a családomhoz utazom jobban mondva Selena családjához. Úristen és még én hitten hogy a régi családi életem komplikált… Na itt aztán volt dráma bőven! Szomorú hogy végül az egyetlen akire Selena vagyis én számithatok az az unokatestvérem Priscilla a nagy családi körből… Előre félek ettől a találkozástól de azt hiszem nincs választásom 10 perc múlva elindul a gépem. Az egyetlen biztató dolog hogy Justin is ott lesz. Vagyis egy kicsit később csatlakozik hozzám de ez fogja feldobni az elkövetkezendő 3 napomat.
-  Miss Gomez indulhatunk? – jön oda hozzám a stuardess. Mosolyogva bóllintok és bekapcsolom az övemet, Bárcsak ne egyedül utaznék de Brianék nem tudtak velem jönni Gracie még túl kicsi repüléshez. A barátaim és az egész stáb pedig csak holnap csatlakozik hozzám. Borzalmasan félek és jelen pillanatban talán a repüléstől a leginkább de még rengeteg dolog cikázik a fejemben. Az utolsó amit Anyu mondott nekem mielőtt felszálltam: „Légy erős. Szeretnek téged csak nem nagyon értik meg az életedet. Ők a családod!” Nem értik meg min megyek keresztül? Oh istenem bárcsak én érteném!!!  Egy örökké valóságnak tűnt mire végre leszállt a gép. Talán nem volt oylan rossz az utazás mint amire számitottam de örülök hogy nem kell azonnal megismételnem. A reptérről rögtön egy kocsi haza vitt Grand Pairie-be… Ahogy az utat bámultam ahogy átsuhanunk Dallas utcáin a velem megnem történt emlékek átfutottak az agyamon. Láttam Prist, Brandon, Jenny és magamat az út mellett fútkározni kis gyereként. Láttam két 11 éves körüli barátnőt „Barney és barátai” polóban b oldogan nevetni a játszótérren…  Már fájni kezdett a fejem a sok foszlánytól ami gyötört belülről. Aztán… Mintha mindig is ide tartoztam volna pillantottam meg a nagyszüleim házát. Ahogy leparkol az autó kiszállok és bámulom a kis házat amiben most biztos nagyon várnak rám. Elveszem a csomagjaimat amit nekem nyújt a taxi sófőr megköszönöm és kifizettem majd ahogy elhajt meg a böröndőm és hatalmasakat sóhajtva lépek egyre közelebb a bejárathoz majd becsöngettek.Drága unokatesóm Priscilla azonnal a nyakamba borul. Aztán ahogy elenged mindenkit szépen végig ölelgetek és fura mód mindenkit felismerem. Nem idegenek számomra ezek az emberek.
- Úristen de megnötettek! – nézek végig az unokahúgaimon.
- Selly!!! – kap fel hirtelen Brandon. – Hiányoztál.- Te is nekem – mosolygok rá. – Milyen férfias vagy! – dicsérem meg. Pár perccel később együtt ülünk le az asztalhoz és ebédelni kezdünk.
- Látom az étvágyad nem változott, kicsim! – nézz rám a nagymamám miközben másodszorra szedek az ételből. Csak nevetek és tovább eszek.
- Beszéltem Ricardoval azt mondta beugrik később úgy is most Dallasban van. – mondja a nagyapám. Az apám megakar látogatni. Remek. Annyira tudtam hogy ezt nem úszom meg.  Megpróbálom visszafogni magam de egyszerűen nem megy.
- Nocsak kivételesen érdeklem? – teszek gúnyos megjegyzést. Páran felszisszennek.
- Selena. Ricardo az apád és biztosan nagyon hiámyzol neki! – hümmög a nagybátyám.
- Hát az elmúlt 3 évben annyira nem hiányoztam neki hogy látni akarjon. Telefonon is legútobb a szülinapomon beszéltünk, jaj várj! Felhívott mikor azt terjesztették rólam hogy rehabon vagyok, hogy is felejthettem el azt az aggódó és törödő hangját! – folytatom a pofátlan viselkedést. De nem érdekelt ha kiakadnak a többiek. Az igazság az hogy se apámat se a családot nem érdeklem igazán. Apa sosem volt igazán az életem része. Volt pár év mikor egészen jó kapcsolatot ápoltunk sőt ragaszkodtam hozzá de újra nősült a felesége szerint egy hollywood-i kurva vagyok azóta pedig örülök ha felhív 2-3 havonta. Persze az én drága nagycsaládom se veszi a fáradtságot hogy kapcsolatot tartsanak velem. Én tényleg igyekeztem de minden fontosabb nálam számukra. A Stars Dance-es Dallas-i koncerten a nagyszüleim azért nem jöttek el mert nem bírják a hangos sikitozást?! Úgyan már ez nevetséges! Fáj még visszagondolni a kezdetekre amikor annyira büszkék voltak rám hogy ott tapsoltak az első sorokban hogy velem voltak az első albumon fotozásán…
- Na jó elég legyen ebből! Selena nem tudom a te világodban hogy szokás de itthon még mindig tisztelettel beszélünk az asztalnál! – kapja fel a vízet a nagybátyám.
- Tom, tudod Los Angelesben az a normális ha az emberek törödnek a családtagjaikkal még ha teljesen máshol élnek is, Az apám magasról tesz rám veletek egyetemben! Hányszor hívtatok fel hogy hogy vagyok? Hányszor hitettek előbb a médiának mint nekem? Jézusom 21 lettem szoló platina albumom lett és egyedül túrnéztam a fél világon át, összetörte egy fiú a szívem, lett egy kishúgom és ti egyszer sem voltatok ott! Brandon, régebben elválaszhatatlanok voltuk! És most havonta ha beszélünk! Az egyetlen akire számithattam az Priscilla volt. – hagyom abba a düh kitörést. – Elment az étvágyam.- állok fel az asztaltól és hátra megyek a folyóson. Leülök az egyik szobában egy ágyra és a kezembe temetem az arcom. Egy pillanatra elgondolkozom: igazából nem ismerem ezeket az embereket. Nincs velük közös múltam mert csak egy 16 éves szerencsétlen lány vagyok de most 100%-ban Selenának éreztem magam… Tudom hogy vissza kellet volna fognom magam. És tudom hogy képes lettem volna rá, kibirtam hogy ne pofozzam fel Palvin Barbit miközben ügyesen elintézte hogy Justinnal szakítsunk neki meg 5 szörösére nőtt a hírneve. Ez a családi kis kirohanás semmi volt ahhoz képes mint amit akkor tettem volna. De nem akartam előttük vissza fogni magam csak el akartam mondani ami nyomja a lelkem.
Brandon jelenik meg az ajtóban egy nagy fotóalbummal. Leül mellém az ágyra és a kezembe adja.Ahogy meglátom a szemében tükröződnek a sok-sok együtt töltött idő a nevetéseink hogy mi hárman Priscillával mennyire közel voltunk egymáshoz.

- Sajnálom Selena. De tudnod kell hogy mind büszkék vagyunk rád. Ez a nagypapáé. – kinyitom az albumot és azonnal elérzékenyülők ahogy lapozni kezdem. Koncert képek, interjú részletek, címlap fotók, WOWP-os emlékek… Minden sikerem amit elértem benne volt az albumban. – Ő vágta ki és ragasztotta be őket. Mindig figyelte mi történik veled. – folytatja Brandon. Tovább lapozom és eljutok a „When the sun goes down” platina albummal való fotóhoz amikor az egész család mellettem állt. Ezek után jöttek a tűrné képek aztán… Egy cikk volt beragasztva aminek a szalag címe ez volt. „Selena Gomez megvadult? Durván 18+-os filmet készít. a Spring Breakers című új filmjében nem éppen a jó kislány szerepét alakítja…” Ez volt az utolsó lap.
- Miért nincs benne több? – nézek az unokatestvéremre aki csak egy szomorú pillantással válaszol. – Mert itt csalódótt bennem és azóta egy olcsó libának tart – csukom be a könyvet és könnyek gyűlnek a szemembe.
- Ez nem igaz! – próbálja védeni.
- Tudod ebben mi a legrosszabb? Hogy nem is hagytátok hogy emagyarázzam. Nem is próbáltatok megérteni engem. Látta egyáltalán a filmet? És a Nagyi? – nem is várom meg a válaszát azt hiszem túlságosan fájna. Felállok és kimegyek a szobából. Ahogy kiérek minden szem rám szegeződik és az ajtóban megpillantom Apát. Minden rossz érzés és fájdalom ellenére nagyon hiányzott és jó érzés látni őt még ha valójában ez az első alkalom.
- Szia Apa – szólok remegő hanggal. Csak áll ott mereven.
- Szia Kislányom.
- Na mi van? Még megse ölelsz? – mondom nagyot nyelve. Óvatosan közelebb lép és szorosan átölel. Nem tudom miért de teljesen a nyakába borulok. Megcsap az illata és emlékek tömkelege árasztja el az elmém tele kiskori nevetéssel és közös beszélgetésekkel. Könnybe lábad a szemem és ahogy eltolom magamtól látom hogy az övé is.
- Gyönyörű vagy! Igazi nő – dicsér meg.
- Sajnálom a kirohanásomat. Mindannyian nagyon hiányoztatok – érőltetem meg magam és fájdalmasan a nagypapámra nézek.


Annyira szeretném ha megint a kedvenc kisunokáját látná bennem akivel hétvégenként együtt nézték a meccseket. - Justin hamarosan itt van értem de holnap fellépek Hidalgoban. Örülnék ha ott lennétek sokat jelentene – mondom. Mindenki kicsit megdöbben és azt hiszem tudom is az okát.
- Justin? Az a Justin? – kezdi idegesen elöszőr Brandon.
- Igen. Megint együtt vagyunk… - modnom. A Nagypapám felcicceg.
- Mondtam! Látod ez az oka hogy ilyen vagy. Nem kéne egy ostoba drogos gyerekkel hetyelegned!! – vágja felém a Nagypapám. Azt hiszem rosszul hallok.
- És még mi nem törödünk veled? Nem is hagyod! Összetörte a szíved te meg ezek után visszamész hozzá? – megvetően rázza a fejét az unokanővérem és látom hogy a többi család tagom nagyon is egyetért vele.  
- Ezt most nem modjátok komolyan? Drogos? Jézusom ez nevetséges – nevetek kínomban – A szerelmemről beszéltek! – heves vitába kezdek Tommal és Nagyapával arról hogy szerintük Justin egy senki nem érdemel meg és hogy nekem fogalmam sincs mi az a szerelem, éberedjetek fel az osotba álmomból   Miközben velük veszekszem hallom hogy csöngetnek Priscilla kiszalad és kinyitja az ajtót. Pár másodperc múlva az egyetlen ember áll meg előttünk akit ebben a pillanatban mindennél jobban megszeretnék ölelni.
- Öhmm hello mindenkinek. Azt hiszem rosszkor jöttem – nézz körbe és megakad a könnyes és dühős tekintetemen.
- Kétlem hogy te képes lennél jókor jönni – tesz egy megjegyzést Ethan az egyik unokatesóm.
- Oké…Én is nagyon örvendek – gúnyolodik - Selena esetleg megyünk? – kérdezi kicsit félénken azt hiszem elég gyorsan leesett neki hogy nem kívánt személy.
- Ha nem zavar majdnem féléve nem láttam a  lányom és szeretnék vele lenni! – mordul rá Apa – Sel, légyszíves ne csináld ezt. Mi csak téged próbálunk védeni. Az apukád vagyok és csak a legjobbat akarom neked és ez a fiú biztos hogy nem az.
- Úristen Apu! Ne gyere már ezzel az álszent szöveggel. Kurvára leszarod hogy mi a legjobb nekem vagy hogy mire van szükségem. Tudod az apukámra lett volna szükségem az elmúlt másfél évben!
- Már elnézést de.. – próbálja megvédeni magát és engem Justin de Bradon elé áll
- Haver szerintem nagyon gyorsan elkéne innen húznod és nem csak a házból Selenától is jó messzire – fenyegeti meg amit Justin egyáltalán nem tud hova tenni de félek hogy nagyon hamar felkapja ő is a vízet. Ráorditok Brandonra. – Talán az örült rózsaszín felhők miatt nem látod hogy ez az ember egy elvetemült drogos beképzelt alak. Nem hagyom hogy rosszba vigyen, vagy már megtette?
- Na jó azért álljunk csak meg! Ki vagy te hogy olyan kurvára ismersz engem, ha? – védi meg magát a barátom.


- Úristen Brandon! Hogy mondhatsz ilyet? Fogalmad sincs semmiről. EGYIKÖTŐKNEK SINCS!!! Nincs jogotok itélkezni sem felette sem pedig felettem, mert nem éltek úgy mint mi mert nem tudjátok az igazságot! Esküszöm rosszabbak vagytok mint a TMZ! Sziasztok jó volt látni titeket. Nagyapa sajnálom hogy egy senki lettem a számodra… - nézek mélyen a szemébe  és megragadom Justin karját és együtt rontunk ki a vitákkal és fájdalommal telt házból.